idézet

Álmodból ébredtél
áruló sohasem lettél
nem futhatsz el
ha nem menekülsz
a múltad elôl.

Harcoltál, véreztél
kínodban ráéreztél
az élet fájhat kegyetlenül
de nem az, ami megöl.
  • Facebook
  • Twitter
  • Add to favorites
  • Email
hirdetés

további idézetei

A lelkem még dermedt, túl régen tart a tél,
Veled meglelhetném mindazt, amit elvesztettem rég.
Melegítsd fel a szívem, kérlek fogadd el zálogát,
Jöjj el vadvirág, szirmaid szórjad rám,
Kopár a világ.

Álmodból ébredtél
áruló sohasem lettél
nem futhatsz el
ha nem menekülsz
a múltad elôl.

Harcoltál, véreztél
kínodban ráéreztél
az élet fájhat kegyetlenül
de nem az, ami megöl.

Ha jönnél és rám lelsz, amikor nem rejt már az ég
Szólsz hozzám, égi hangon, érzem, ajkad íze méz
Szemedben magam látom, fény játszik a hajadon
A múlt már csak oszló éj, veled kel a napom
Te vagy a hajnalom

Nem látom, csak álom, ahogy útra kelsz felém,
Hangod szirénének buja vágyam tengerén.
Talán te is álmodsz rólam, felhô párnád bársonyán,
Jöjj el, Angyal, suttogja a szám,
Ne várjak tovább!

Hasonló idézetek

""Egyszer, ha igazán egyedül vagy, nézz önmagadba mélyen
és mondd ki azokat a szavakat, melyeket magadnak bevallasz, de másnak sohasem.
Egy egészen apró fájdalom jelenik meg a lelkedben, melyet nem írhatsz ki már többé soha.""

A szerelem nagy fájdalom, de nagy szerencsétlenség megszabadulni ettôl a fájdalomtól.

Amikor még az utolsó üzenete a mobilodban van...Amikor minden közös kép láttán a szemedbôl egy könny kicsordul...Amikor a mosolya még elôtted lebeg...Amikor tudod, hogy ezt a mosolyt többé nem nézheted...Amikor eszedbe jutnak a szép pillanatok...Amikor rájösz, hogy soha többé együtt nem lesztek boldogok...Amikor észreveszed,hogy vége.Már nincs veled...Akkor jösz rá,hogy hiányzik és a világon mindennél jobban szereted.Haragszol arra, kit el kell felejtened, s rádöbbensz arra, hogy még jobban szereted.Gyötörni akarnád,de nincs hozzá erôd...Mert tudd meg: még mindig szereted ôt!

Most tudom csak igazán, mi a fájdalom, valakit elveszíteni, akirôl azt hittem, egy életen át a társam lesz! Kaptam akkora pofont amitôl talajt fogtam! De onnan felállni és mosolyogni, az az igazi kihívás, de magamért érdemes, én többet érek nála, mert én nem ütök vissza, pedig tudnék! De attól jobb nem lenne semmi, az élet meg nem boksz és nem aréna, viszont a kisgyermek is, ha elesik, feláll és bizonytalanul, de mosolyogva tovább lépked! Rá is, rád is várhatnak még nagyszerû dolgok, csak lépj tovább!

Tudd meg, én Neked fájni akarok,
emlék akarok lenni, mely sajog,
mert nem lehettem eleven valóság.
Tudd meg, nem láthatsz égô piros rózsát,
hogy ne én jussak róla az eszedbe,
akit engedtél elmenni csókolatlan.
Mert minden fájni fog, amit nem adtam,
és minden szó, mely kimondatlan maradt.
Nem láthatsz tengert s arany sugarat,
mely nem a szemem lesz s a mosolygásom,
s hiába hunyod be szemed, hogy ne lásson,
mert a szívedbe égettem be magam.
Minden hajnal, minden nap alkonyata,
a rét, ahogy a harmatcseppet fogadja,
a könny, a vágy, a csók, a dal, az álom,
minden asszonykéz, minden férfivállon,
s az asszonyod, ha karodba veszed:
mert sohse voltam eleven valóság,
mindenütt, mindig, minden én leszek.